babaking írta:
Mikor vizsgálták meg? Múlt héten még szó sem volt az egészről. A törvényjavaslatot nem sikerült helyesírási hibáktól mentesen kiadni. Olyan dolgok kerültek bele, amiről (állítólag) a kamara nem tudott (pl a vezénylés)
Néhány Facebook csoportban azt olvasom, hogy az orvosok többsége ezeket a féltételeket elfogadhatatlannak tarja. Ha jogerőre emelkedik és az elégedetlenek felmondanak és mindenki maszek lesz akkor összeomlik az alapellátás.
Nem hiszem, hogy az egészségügy a "puding próbája az evés" kategória, mert akkor emberek halnak meg.
Az irány (emeljük az orvosok, és remélhetőleg a szakápolók stb) bérét egyértelműen jó. De én kicsit elkapkodottnak érzem, hogy ez ilyen hirtelen történik.
Illetve arról sem olvastam még sehol 1 betűt se, hogy ezt a csekély összeget miből kívánjuk fedezni.
A Kormány a "bértábla mögé bújva" nyújtotta be a saját javaslatait, egy elég kacifántosan megfogalmazott, full jogi szöveggel. 4 órát adtak a MOK-nak, hogy átnézzék a kikerülés előtt a tervezetet - érthetően sikertelenül, ez volt a cél.
A Kormányt azt közli, hogy "a MOK-kal egyeztetve", miközben csak a bértáblát átemelve, a saját szájízük szerint alkottak valamit.
A béremelést nagyon egyszerű, miből tudják" kigazdálkodni": ott van a sok adó, amit befizetünk és stadionra meg MészárosLölő mutyijára elmegy. Én a megkeresett bérem 35%-át fizetem vissza adókban, kész kabaré.
A fizetésemelés nem hirtelen jött, évek óta téma ez az orvostársadalomban. A Kormány most a COVID miatt érzi a nyomást (sokan felmondanának, ha ez a bérezés maradna, ilyen munkakörülmények mellett), ezért gyorsan bedobta a "cselt", béremelés, DE!!!...
Akit bővebben érdekel, olvassa el a jóváhagyott, ha jól rémlik, 34-35 oldalas jogi dokumentumot