Karim Benzema
Re: Karim Benzema - 9
Szabó Christophe Facebook oldaláról:
Rendkívül furcsa keretbejelentős sajtótájékoztató volt.
Didier Deschamps - vadonatúj fogsorával - számíthatott arra, hogy a hitelessége forog kockán azzal, hogy visszahívja a sokáig nélkülözött Adrien Rabiot-ot. Emlékeztetőül: Rabiot a 2018-as világbajnokság előtt csak tartalékos behívót kapott, ezt megtagadta, mondván, ha csak ilyen minőségben számítanak rá, be se teszi a lábát az edzőtáborba. Deschamps azt válaszolta, sajnálja Rabiot döntését, amivel saját magát hozza kellemetlen helyzetbe.
Hogy most mi változott, jó kérdés. Deschamps elmondta, nem beszélt előzetesen Rabiot-val, de bízik benne, hogy "hétfőn megjelenik", aztán majd "elbeszélgetnek egy kicsit". Az egyetlen magyarázata a visszahívásról az volt, hogy "pragmatikusnak" vallja magát, és sok idő telt el az eset óta. Nem áll messze a valóságtól az sem, hogy Rabiot a körülményeknek köszönheti a helyét: nincs ott se Pogba (koronavírus), se Matuidi (Miamiba igazolt, ami eltávolítja a válogatottól és a csúcsfutballtól), se Tolisso (meccshiány), se NDombele (formahanyatlás). Ők négyen egyébként mind ott voltak a legutóbbi kerethirdetéskor - tavaly novemberben.
Az újságírók persze nem mindig a legélesebb kérdéseket teszik fel ("Mi tetszett meg Upamecanoban?", "Hol fog játszani Aouar?"), Deschamps előszeretettel szokta is forgatni a szemeit, de akárhányszor Rabiot neve került elő újra, szinte látni lehetett, ahogy a feje felett lebegető képzeletbeli zöld csík fokozatosan csökken le pirosba. Beszólt közben a PSG-nek is, amiért tologatják a naptárjukat a BL-döntő után ("elképzelem, hogy én vagyok Thomas Tuchel és hát persze, kell az idő, de ez a francia válogatott, ők pedig hoztak egy kellemetlen, nehézkes, és... olyan döntést, amire lenne még jelzőm, de nem mondom, hogy melyik.")
Végül akkor fogyott el teljesen, amikor megkérdezték, hogy ha Rabiot is megkapja a második esélyt, számíthatunk-e Benzema visszatérésére. Ezt válaszolta:
"Háh, erre számítottam. Ez jó. (Feszült arc.) Befejezzük itt? (Mosoly.) Gyönyörűen van ez tálalva, gyönyörűen. (Feszült, mosolygó arc.) Na, következő kérdés, legyen az utolsó. "

KAK
Sztörling, mint alulértékelt....
Sztörling, mint alulértékelt....

"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
-
- Hozzászólások: 204
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 13:30
- Kedvenc játékosaid: Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid CF
Re: Karim Benzema - 9
Távol álljon tőlem, hogy védjem Kelét, de nem azt mondta, hogy Benzema egy szar ember, hanem azt, hogy a médiából ez jön le, és erre Benz is rásegít a közösségi médiában erőltetett képével.realbeckham írta: 2020. 08. 16.
" Karim Benzema egy szar ember"
Kele János.
- realbeckham
- Hozzászólások: 2798
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 18:38
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Re: Karim Benzema - 9
2020. 08. 16.
" Karim Benzema egy szar ember"
Kele János.
Attól függetlenül, hogy most jól eltalálták az első helyezettet, ez akkor is csak egy gáz kompenzalas a multkoriert es a szarviharert, amit a nyakukba kaptak a komment szekciokban.
Jani hajaval mi lett? Melir, vagy kiszitta ja nap?

- lestat
- Hozzászólások: 6499
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 20:36
- Kedvenc játékosaid: Beckham, Zidane, C.Ronaldo, Ramos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Dublin
Re: Karim Benzema - 9
ToniKroos írta: TOP 10 alulértékelt játékos
https://youtu.be/wAF1cJle3Oo?t=2755
Na most akkor értenek hozzá vagy sem?![]()
A multkori akkora fiasko volt ramossal hogy probaltak tenyleg realisabban nezni a dolgokat

Cristiano Ronaldo
❼
2014-2024 Champions League Dynasty.
Danke Toni
Zinedine Zidane
92:48

2014-2024 Champions League Dynasty.
Danke Toni
Zinedine Zidane
92:48

Re: Karim Benzema - 9
TOP 10 alulértékelt játékos
https://youtu.be/wAF1cJle3Oo?t=2755
Na most akkor értenek hozzá vagy sem?
https://youtu.be/wAF1cJle3Oo?t=2755
Na most akkor értenek hozzá vagy sem?

- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68370
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Karim Benzema - 9
Nagyon jó interjút adott emberem.
Pár szelet:
The moment you regret the most and the one you are most proud of?
Benzema: "I do not regret anything. And what I am most proud of is having won at Real Madrid."
Would you swap your 4 Champions Leagues for 1 World Cup?
Benzema: "No, not at all."
Who is the best player you have ever played with?
Benzema: "It's complicated. I've played with players like Cristiano, Kaká, Raúl, now Ramos ... I can't choose one." Szemek
Who would you have liked to played with?
Benzema: "That's easy. Ronaldo Nazario & Zidane."
Your favorite XI?
Benzema: "Real Madrid's."
Who is the best defender you have ever faced?
Benzema: "There is not one, there are two. Ramos and Varane, when I face them in each training session."

Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
-
- Hozzászólások: 137
- Csatlakozott: 2019. július 21., vasárnap 12:33
Re: Karim Benzema - 9
Ne ijeszgessRealista24 írta:Még BL-t nyerhet.M@dridista@ írta:
Legalább végre nem Messi kapja. Most már nyert trófea nélkül csak nem nyomják be
Mindenesetre kíváncsi vagyok rá, h .... de ez itt off a topikjába írom le.
Re: Karim Benzema - 9
Karim
A
KirÁly
A
KirÁly
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68370
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Karim Benzema - 9
Még BL-t nyerhet.M@dridista@ írta:Legalább végre nem Messi kapja. Most már nyert trófea nélkül csak nem nyomják beRealista24 írta: Ez itt már nagyon off, de egy ilyen formában lévő Modric is megkaphatná akár újra a BL-re.
Amúgy továbbra is úgy gondolom, hogy BL győztes csapatból fog kikerülni a győztes.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
-
- Hozzászólások: 137
- Csatlakozott: 2019. július 21., vasárnap 12:33
Re: Karim Benzema - 9
Legalább végre nem Messi kapja. Most már nyert trófea nélkül csak nem nyomják beRealista24 írta: Ez itt már nagyon off, de egy ilyen formában lévő Modric is megkaphatná akár újra a BL-re.
Amúgy továbbra is úgy gondolom, hogy BL győztes csapatból fog kikerülni a győztes.
- sonic
- Hozzászólások: 4217
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 22:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Modric
Re: Karim Benzema - 9
Szerintem az utolso tet nelkuli meccsen nehany alapkezdo pihenot fog kapni es nehany mellozott jatekos kap par extra percet. Felesleges serulest kockaztatni, megvan a bajnoksag.
"..We change the course of history. Everyday people like you and me.."
- babaking
- Hozzászólások: 3355
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 14:11
- Kedvenc játékosaid: Guti, Kaká, Varane, Marcelo, SR4, Modric, Kroos, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Karim Benzema - 9
Mivel még 3 van a Bl-ig nem hiszem, hogy pihentetni kell - vasárnap rá kell menni a Pichihire, simán meg lehet, 2-vel kell többet löni, mint Messi. A Zamora már megvan kb, 4-et csak nem kapunk egy adok kapokban sem
Bár az a tuti, ha Areola véd és akkor Oblaknak nincs esélye, ha jól számolom. A belga úgyis kapott egy elég nagy ütést, bár elintézte annyival, hogy az elöfordul kapusként.

A Futball mindenké. A pénz viszont, csak a kiválasztott keveseké, és mindent meg is tesznek, hogy ez így is maradjon.
- RealVazquez
- Hozzászólások: 7089
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
- Kedvenc játékosaid: CR
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Karim Benzema - 9
Egy 2-1-es kiizzadt gyozelem realis lehet, onnantol meg hosszabbitas es barmi lehet. Fizikailag szerintem jobbak leszunk, talan meg meg van az a rutin is, ami kell egy ilyen idegolo csatahoz... azert a City is tarthat tolunk, teljesen mas lesz a mentalitasuk, nem mehetnek fejjel a falnak, ahogy szoktak, vedekezniuk is kell, ez pedig megzavarhatja oket. Madridban egyebkent 100%-ot hoztak, ott a vedelmuk rendben volt, ugyesen kontraztak, most is ezt fogjak jatszani, talan megprobalnak jobban es tobbet labdat tartani. Le kell oket tamadni, feltolni a vedelmet, es tobbet kell rugni, mint amennyit kapunk. Ha meg kiesunk, hat Istenem, ez van, iden behuztunk 2 kupat, mar most tulteljesitettunk... ezzel a csapattal minden trofea ajandek. Ven kecskek, tini brazilok, kiegett focizni nem akaro jatekosok, serultek es taposok...KAG írta:Persze, fixen onnan fog.Realista24 írta: Ez itt már nagyon off, de egy ilyen formában lévő Modric is megkaphatná akár újra a BL-re.
Amúgy továbbra is úgy gondolom, hogy BL győztes csapatból fog kikerülni a győztes.
Kár, hogy a city ellen így elcsuszott a hazai.
Egy 1 1 nel még bőven lenne keresni valonk!
Igy szvsz borzalmasan nehez meccs lesz, hiába ez az atom forma.

- KAG
- Hozzászólások: 10230
- Csatlakozott: 2014. március 18., kedd 20:53
- Kedvenc játékosaid: G.H#14 ; LuMo#19 ; M#12 ; SR#4 ; CR#7
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Karim Benzema - 9
Persze, fixen onnan fog.Realista24 írta: Ez itt már nagyon off, de egy ilyen formában lévő Modric is megkaphatná akár újra a BL-re.
Amúgy továbbra is úgy gondolom, hogy BL győztes csapatból fog kikerülni a győztes.
Kár, hogy a city ellen így elcsuszott a hazai.
Egy 1 1 nel még bőven lenne keresni valonk!
Igy szvsz borzalmasan nehez meccs lesz, hiába ez az atom forma.
ZIDANE
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68370
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Karim Benzema - 9
Ez itt már nagyon off, de egy ilyen formában lévő Modric is megkaphatná akár újra a BL-re.
Amúgy továbbra is úgy gondolom, hogy BL győztes csapatból fog kikerülni a győztes.
Amúgy továbbra is úgy gondolom, hogy BL győztes csapatból fog kikerülni a győztes.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- KAG
- Hozzászólások: 10230
- Csatlakozott: 2014. március 18., kedd 20:53
- Kedvenc játékosaid: G.H#14 ; LuMo#19 ; M#12 ; SR#4 ; CR#7
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Karim Benzema - 9
BL-el, en is Ramosnak adnám.
Viszont vszleg Lewa megkapja idén.
Hacsak nem huzza be az egyik kecske a BL-t, valami nagyon kemeny egyeni produkcióval.
(Messi megkapja sima BL re is.
)
Viszont vszleg Lewa megkapja idén.
Hacsak nem huzza be az egyik kecske a BL-t, valami nagyon kemeny egyeni produkcióval.
(Messi megkapja sima BL re is.

ZIDANE
- Süti
- Hozzászólások: 6059
- Csatlakozott: 2015. november 8., vasárnap 20:12
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest/Győr
Re: Karim Benzema - 9
Jó lenne ha végre lenne egy csatárunk aki befejezi a ziccereket, nem az a dolga egy 9-esnek hogy labdákat készítgessen le, mikor nincs góllövőnk. Ez a 20on pár gól így kurvakevés.
Adlak Karim, ez egy tisztes szezon volt, megkövetem magam, és le a kalappal.

Adlak Karim, ez egy tisztes szezon volt, megkövetem magam, és le a kalappal.
Legends Never Die.
...popped into the penalty area towards Zidaaaaane! Oh, fantastic...
Real Madrid will be back.
You can put that on a poster.
Stick it on your wall.
Pray to it every night.
We will be back.
...popped into the penalty area towards Zidaaaaane! Oh, fantastic...

Real Madrid will be back.
You can put that on a poster.
Stick it on your wall.
Pray to it every night.
We will be back.
- lordgabi
- Hozzászólások: 6777
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 0:56
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Puskás, CR, R9, RC, Zidane, Casillas, Ramos, Marcelo, Guti, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Kárpátalja/Budapest
Re: Karim Benzema - 9
Karius is miatta portyázott (agyrázkódás).Fenoo írta:BlancoMark írta: BL-el sima lehetne, bár én ott már inkább Ramosnak adnám.![]()
Ramos akkor se kapna ha az elkövetkező minden bl meccsen mesterhármast szerezne. Hisz mint tudjuk ő volt az a barbár aki alattomos módon földre vitte a nagyságos Salaht.

Ex-szerkesztő.
2015. november 25.
UEFA Bajnokok Ligája - Shakhtar Donetsk 3-4 Real Madrid C.F.
Arena Lviv, Lemberg - A nagy találkozás!

2015. november 25.
UEFA Bajnokok Ligája - Shakhtar Donetsk 3-4 Real Madrid C.F.
Arena Lviv, Lemberg - A nagy találkozás!

-
- Hozzászólások: 1232
- Csatlakozott: 2019. február 17., vasárnap 14:21
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Karim Benzema - 9
BlancoMark írta: BL-el sima lehetne, bár én ott már inkább Ramosnak adnám.![]()
Ramos akkor se kapna ha az elkövetkező minden bl meccsen mesterhármast szerezne. Hisz mint tudjuk ő volt az a barbár aki alattomos módon földre vitte a nagyságos Salaht.
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 0 regisztrált és 0 vendég