Tádám írta:
Alapvetően szerintem végig jellemzi ez a lassabb stílus, pár részben több az akció, de annyira minőségi, hogy nekem így is elrepül nagyon hamar egy-egy évad. Pedig, ha a BB a kedvenced, szerintem eszméletlen hasonló, már persze a készítők miatt is, de a felépítése is, meg minden.
Fura hogy BB fanatikusként nem jön át, de persze van ilyen.
Azóta már 4. évadot darálom, úgyhogy igazat kell, hogy adjak.

Nagyon erős sorozat, a második évad közepétől elkapott. Bár még hátravan két évad, így merész kijelenteni, de nekem a BB marad az elsőszámú kedvenc, de ez is nagyon megközelíti. Igazából ez egy személyesebb sztori, jobban ki van talán bontva a főszereplő érzelmileg, mint volt Walt a BB-ben, bár ez szerintem abból is adódik, hogy a BB-ben nem volt egy ennyire kiemelt központi karakter, mint itt Jimmy. Kisebb tétek, kisebb action, több személyes dráma. Más, de mindenképp egy lapon említhető a BB-vel, ez tény.
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!A 3. évad tárgyalásos epizódja a top 3 részben benne van nálam, ha összesítve veszem a két sorozat összes epizódját. Zzeniális volt, és mindezt úgy, hogy semmi nagy horderejű dolog nem történt, csak egy egyszerű, hétköznapi tárgyalás.