Steve írta:Szívesebben használnám az X-et,amit az asszonynak adtam. Minőségi, jó telefon. Előbb az X, mint a céges 11-em és ezt tök komolyan mondom!
Szóval én így csinálnám jelenleg:
Vagy összespórolnám a Pro-ra, vagy vennék egy Xs-t, aminek már lement az ára, de még mindig jó kis telefon.
Na ebben tökéletesen igazad volt. Novemberben volt szerencsém pár hétig használni egy 11-est, de kb azért vettem azt, mert akkor még XS is drága volt, 11 pro meg akkor jött ki 400 ezerrel.

viszont kellett egy új iPhone, az tűnt a legésszerűbbnek akkor. De hogy őszinte legyek már akkor sem voltam elájulva tőle. Aztán úgy alakult az élet, hogy elálltam a vásárlástól így maradt a régi 6s-em ismét. Majd másfél hónapig használtam most egy Xiaomit, de sajnos nem nekem való, viszont a XS ára szépen beesett (Apple árakhoz képest), így végül erre tettem le a voksom. Már a X megjelenésekor mondtam magamban, hogy na ebből majd az S-es verzió kell, mert eddig csak S-es telóim voltak. És hát tényleg, érezhető a különbség a XS meg a 11 között, sokkal minőségibb teló az XS, plusz ez a kompakt méret is sokkal jobban bejön.
Szóval tényleg érdemesebb egy XS-t venni szerintem is, mint egy sima 11-et. XR szóra sem érdemes, gyakorlatilag ugyanaz mint a 11, csak kevesebb kamerával és RAMmal.