kiserik írta:
A legnagyobb probléma még mindig az, hogy nem tudtuk pótolni CR-t. Nem csak kifejezetten CR-re, mint játékosra gondolok, hanem azt a kapura, gólra törő játékra, amit ő adott sok éven keresztül. Meg kell nézni a lövés per meccs adatokat. Gyakorlatilag hiányzik 6-8 lövés meccsenként (és itt most ki sem térek arra, hogy a kaput nem tudjuk eltalálni, a Mallorca ellen 4 lövéske ment a kapura). Mindent elmond, hogy Vini a 4. legtöbbet próbálkozó játékosunk, bár azok minőségéről inkább ne beszéljünk. Ezen ZZ nem tud változtatni. Ezen ez a csapat nem tud változtatni. Ezen ezek a játékosok nem tudnak változtatni.
De őt legalább megpróbálták pótolni. Mbappéval lehetne amúgy igazán feledésbe meríteni, Jovic lutri volt és Hazard sem gólerős.
A legnagyobb probléma nálam a középpálya, nem a csatársor. Nem gondolhatták komolyan, hogy majd a Kroos meg a Modric idén is megoldja, a Casemironak meg nem kell csere. Télen valamit lépniük kell, bár akkor nehezebb nagy nevet elhozni. Már az a Fabian Ruiz (akit emlegettek a napokban) is lehet, hogy jó lenne kiegészítőnek, hogy pihentethessük Modricékat. Viszont elsősorban Casemironak kellene egy helyettest találni, a lehető leghamarabb.