Elektronika

Filmek, zenék, könyvek, off... Egyszóval minden más.
kierkegaard
Hozzászólások: 1817
Csatlakozott: 2018. július 17., kedd 14:59

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: kierkegaard » 2019. október 16., szerda 8:01

Kerlon írta:
MI A3-nál két dolgot látok, amit lehúznak: nem FHD és kicsit drágább. Gyakorlatban a Redmi7 ugyanúgy FHD, de LCD a hardver meg ugyanaz nagyobb kijelzővel, kisebb akksival. Plusz nem a kínai szoftvert kell használnod. A Redmi 8 meg valamilyen szinte visszalépés, pl. alsókategóriás procit kapott, míg az előző kettőben középkategóriás van. Én Az Android One miatt tuti az A3-at venném, főleg, hogy most gearbesten akciós is és 50 ezer környékén megkapni. Redmi ehhez képest 5-6ezerrel olcsóbb.
a kamera is szintén gyengébb. A kinai szoftver már csak azért nem sértés mert az egyik legstabilabb, legletisztultabb rendszer. Folyamatosan jönnek rá dev verziók és az egyik legaktívabb fórumozókkal rendelkeznek akik tök jó témákat csináltak.

A redmi 8 visszalépés is meg nem is. A processzor miatt igen, de azzla később se lesz probléma. Viszont kapott egy még jobb kamerát. a pro verzió pedig a samsung 64 mpx kameráját.

Az ilyen oxygen os, androis one dolgok amúgy nekem sose jöttek be. nem szeretem ha menürendszere is van. Sokkal jobb ha minden az "asztalra" van kirakva.

Mondjuk eljutottunk már oda, hogy szoftveresen minden márka kiegyensúlyozott. Még a samsung is megcsinálta.:D Itt már csak tényleg az dönt, hogy ki mennyit akar rákölteni és ki milyen rendszert szeret.
Tartsák is meg ezt a jó szokásukat a gyártók.

Avatar
Kerlon
Hozzászólások: 29172
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 12:27
Kedvenc csapatod: Levante

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: Kerlon » 2019. október 16., szerda 7:14

kierkegaard írta: A mi a3 pont, hogy nem lett valami jó, valószínűleg kifuttatják a szériát, ennyi volt. Akkor már inkább a már említett redmi 7. Viszont akinek nem sürgős az még vár egy icipicit és veheti a redmi 8-at még jobb áron.

Barátnőmnek a 7-es van. A kamera nagyon jó. A kategóriájában nincs jobb kamerás telefon. Ami jobb nála, az megint csak egy xiaomi dupla áron.

Az idei évben valami elképesztő színtet lépett megint a gyártó. Eddig kamerában és hangszóróban mindig elvéreztek. Idén nem.

Amúgy aki a fenekére akar csapni a megtakaritásának az ruházzon be egy xiaomi alphara. 840e ft körül van.:D
MI A3-nál két dolgot látok, amit lehúznak: nem FHD és kicsit drágább. Gyakorlatban a Redmi7 ugyanúgy FHD, de LCD a hardver meg ugyanaz nagyobb kijelzővel, kisebb akksival. Plusz nem a kínai szoftvert kell használnod. A Redmi 8 meg valamilyen szinte visszalépés, pl. alsókategóriás procit kapott, míg az előző kettőben középkategóriás van. Én Az Android One miatt tuti az A3-at venném, főleg, hogy most gearbesten akciós is és 50 ezer környékén megkapni. Redmi ehhez képest 5-6ezerrel olcsóbb.
Faust írta:
Steve írta: Haha ezért lávcsizzuk a jó öreg Kerlont.. :sziv: :loveyou:
En utalom. :mrgreen:
:(
Steve írta:
Kerlon írta: 400 ezerbol veszel atlag hasznalatra tokeletesen alkalmas androidos telefonbol 3-4et, ami 6-8 evre lefedez. Orulj az almanak. :kalapos:

Btw S10e, nagyon szeretem.

Raisenshidonak meg Mi A3, amin Android One fut és nagyon jó árérték arányú. Amúgy anya ma vett A70et és megmondta a Vodasoknak, hogyha nem adnak kedvezményt, akkor máshol vesz. 80ért hozzá vágták végül. :kalapos:
Redmi 7 is remek amúgy. A40 hardveresen gyengébb, de a Samsung szisztéma meg jobb. Ha tudod élőben nyomkodd meg őket, aztán a szimpibbet vedd.
Kerlon!Rápihenek a témára és egyszer nyitunk egy rendes Iphone vs Android vitát. Nem csak ilyen félmondatos morgolódásokat. :mrgreen:

Te úgyis mindig kapható vagy erre. :mrgreen:

Hozom magammal R24-et is, de ő most le lett nullázva a poltikai vitafórumon az offban. :D
Gyere csak :shifty:
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K

Avatar
lordgabi
Hozzászólások: 6777
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 0:56
Kedvenc játékosaid: Raúl, Puskás, CR, R9, RC, Zidane, Casillas, Ramos, Marcelo, Guti, Nacho
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Kárpátalja/Budapest

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: lordgabi » 2019. október 16., szerda 6:35

Nekem Mi9 van június óta. Problémám nem volt vele, bár nem használom minden egyes nap, csak délután 6-tól mostanság. Brutális képeket, videót csinál, utaztatás közben használtam a legtöbbet a nyáron, meg fesztiválokon, az akkumulátor is tökéletes volt számomra. Baromi hangosan és szépen szól a hangszórója. Évekig meg lesz oldva vele a telefontéma, remélem.
Xiaomi Redmi Note 4 nem sokára lesz 2 éves. Nem bírom kifingatni. :sziv: Az akksi kicsit gyengült, a többi dolgába nem tudok belekötni. Telefonálás közben halk, maximum ez a másik. Melóban is ez van nyüstölve, mindent bír, eséstől kezdve, kicsit ázott is már, és még mindig tökéletesen üzemel. Nem volt egyszer sem "újratelepítve", így sem lassult egyáltalán. A 64 GB is elég volt eddig bőségesen, pedig rengeteg emlékemet őrzi, és nagyon sok zene + dokumentum van rajta.
Ex-szerkesztő.

2015. november 25.
UEFA Bajnokok Ligája - Shakhtar Donetsk 3-4 Real Madrid C.F.
Arena Lviv, Lemberg - A nagy találkozás! :sziv: :salute:

Avatar
Faust
El director de fotografía
Hozzászólások: 9427
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 18:47

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: Faust » 2019. október 15., kedd 23:49

Steve írta:
Faust írta: Jo de Kerlon mindenen morog meg jobbantudja. :mrgreen:
Haha ezért lávcsizzuk a jó öreg Kerlont.. :sziv: :loveyou:
En utalom. :mrgreen:

Avatar
Steve
Hozzászólások: 8286
Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 22:53
Kedvenc játékosaid: R9, RC, Guti, Zidane, Modric, Marcelo, Bellingham
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: Steve » 2019. október 15., kedd 23:04

Faust írta: Jo de Kerlon mindenen morog meg jobbantudja. :mrgreen:
Haha ezért lávcsizzuk a jó öreg Kerlont.. :sziv: :loveyou:

Avatar
Faust
El director de fotografía
Hozzászólások: 9427
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 18:47

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: Faust » 2019. október 15., kedd 22:44

Jo de Kerlon mindenen morog meg jobbantudja. :mrgreen:

Avatar
_Bushido_
Hozzászólások: 2917
Csatlakozott: 2018. augusztus 8., szerda 19:57
Kedvenc játékosaid: CR,Lebron
Kedvenc csapatod: Real Madrid, LA Lakers
Kapcsolat:

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: _Bushido_ » 2019. október 15., kedd 22:33

RealMadridFanatic írta:A Huawei - USA "botranyt" nem kovettem (nem tudom most hogy van a tamogatas ra), de sajat tapasztalat alapjan csak ajanlani tudom. De ebbol is a felsobb kategoria. Nem tudom mi a keret, nekem egy Mate20 van, kifogastalan, akadasmentes, korrekt kamerarendszerrel. Este is lehet normalis kepeket loni, de egy koncerten egy telefontol nem kell csodat varni.
Igen, azt már tudom, hogy a felsőbb kategóriás telóknak nagyon jó kameráik vannak, egyik ismerősnek rengeteg teló ment, megy át a kezén a foglalkozása miatt, ő is ezeket mondta, illetve YT-n telefonos szakik is ezt mondják. Viszont ahogy előttem is írták 100e-nél többet sosem adnék telóra, annyit nem ér a dolog. Csak picit bosszantó, hogy másoknak milyen f*sza minőségű videókat készít a telója a koncerten... Oké, világos az is hogy egy korábbi, nem is új "Lite" telótól ne várjak sokat ilyen feltételek melett. Szabadban, az utazgatásaim során viszont elég korrekt képeket készítettem már vele. :)
Kerlon írta:Raisenshidonak meg Mi A3, amin Android One fut és nagyon jó árérték arányú. Redmi 7 is remek amúgy. A40 hardveresen gyengébb, de a Samsung szisztéma meg jobb. Ha tudod élőben nyomkodd meg őket, aztán a szimpibbet vedd.
Köszi a tippeket, utánuk nézek. Samsungnak szebb a kijelője is például, ahogy észrevettem. Tavaly nyáron, amikor a mostani P10 lite-ot vettem, előtte végül kimentem Bécsbe (útbaesett), megnézni az ottani hatalmas MediaMarktba a telókat (több tucat ki van téve), és végig lehet nyomkodni, tapizni őket. Most is az lesz asszem.

Apukám pl Redmi 8ast akar majd nemsokára. Talán a "Jézuska majd azt hoz".
Xiaomit használ egy ideje már (3-4 éve talán), de pl rengetegszer van, hogy hívják, de nem csörög neki. Majd x idő múlva jön egy SMS-s, hogy nem fogadott hívása volt. Holott ott a teló előtte. s nem csörgött! :hmmm:
Steve írta:hogy erősítsem az 5%-ot.
+1 tag az 5%-hoz. B-)

Avatar
Steve
Hozzászólások: 8286
Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 22:53
Kedvenc játékosaid: R9, RC, Guti, Zidane, Modric, Marcelo, Bellingham
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: Steve » 2019. október 15., kedd 22:07

Realista24 írta:
Steve írta:

Kerlon!Rápihenek a témára és egyszer nyitunk egy rendes Iphone vs Android vitát. Nem csak ilyen félmondatos morgolódásokat. :mrgreen:

Te úgyis mindig kapható vagy erre. :mrgreen:

Hozom magammal R24-et is, de ő most le lett nullázva a poltikai vitafórumon az offban. :D
Lenullázva? :kalapos:

Csak egy Alma vs Droid vitát ne, olyan mint a hónaljdeó téma :lol:
..úgy értettem lefárasztva. :kalapos: 95% vs R24 ment a politikai vita fórumon. Én meg mint külföldön élő nem szálltam volna be, hogy erősítsem az 5%-ot. Pedig többször hozzá akartam szólni, de így csak olvastam. :mrgreen: :agree:

A hónaljdeo témáról lemaradtam..nem is nagyon kell részletezzétek. :D

ApplevsAndroid meg mókás. Kerlon mindig bemorog valamit aztán kénytelen az ember reagálni. :kalapos: De mindig Kerlon kezdi azt azért figyeljük meg :lol: :-* :sziv:

Avatar
istimester
rex madridistae
Hozzászólások: 3626
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 13:22
Kedvenc játékosaid: Iván Helguera, Raúl
Kedvenc csapatod: DAC
Tartózkodási hely: Felvidék

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: istimester » 2019. október 15., kedd 22:01

S8.

"fillerekert" vettem tavaly augusztusban, Asszonynak meg idén tavasszal (250 eur :lol: ).

S10 rég kint volt, de ez is bármiféle lagg nélkül hasít, töredék áron.

Fillérb.szás on :mrgreen:

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 68365
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2019. október 15., kedd 21:57

Steve írta:
Kerlon írta:

400 ezerbol veszel atlag hasznalatra tokeletesen alkalmas androidos telefonbol 3-4et, ami 6-8 evre lefedez. Orulj az almanak. :kalapos:

Btw S10e, nagyon szeretem.

Raisenshidonak meg Mi A3, amin Android One fut és nagyon jó árérték arányú. Amúgy anya ma vett A70et és megmondta a Vodasoknak, hogyha nem adnak kedvezményt, akkor máshol vesz. 80ért hozzá vágták végül. :kalapos:
Redmi 7 is remek amúgy. A40 hardveresen gyengébb, de a Samsung szisztéma meg jobb. Ha tudod élőben nyomkodd meg őket, aztán a szimpibbet vedd.
Kerlon!Rápihenek a témára és egyszer nyitunk egy rendes Iphone vs Android vitát. Nem csak ilyen félmondatos morgolódásokat. :mrgreen:

Te úgyis mindig kapható vagy erre. :mrgreen:

Hozom magammal R24-et is, de ő most le lett nullázva a poltikai vitafórumon az offban. :D
Lenullázva? :kalapos:

Csak egy Alma vs Droid vitát ne, olyan mint a hónaljdeó téma :lol:
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

kierkegaard
Hozzászólások: 1817
Csatlakozott: 2018. július 17., kedd 14:59

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: kierkegaard » 2019. október 15., kedd 21:27

Kerlon írta:
kodo írta:

Ilyenkor örülök hogy almát használok és bőven elég 3 évente telefont váltanom. Nem évente...
400 ezerbol veszel atlag hasznalatra tokeletesen alkalmas androidos telefonbol 3-4et, ami 6-8 evre lefedez. Orulj az almanak. :kalapos:

Btw S10e, nagyon szeretem.

Raisenshidonak meg Mi A3, amin Android One fut és nagyon jó árérték arányú. Amúgy anya ma vett A70et és megmondta a Vodasoknak, hogyha nem adnak kedvezményt, akkor máshol vesz. 80ért hozzá vágták végül. :kalapos:
Redmi 7 is remek amúgy. A40 hardveresen gyengébb, de a Samsung szisztéma meg jobb. Ha tudod élőben nyomkodd meg őket, aztán a szimpibbet vedd.
A mi a3 pont, hogy nem lett valami jó, valószínűleg kifuttatják a szériát, ennyi volt. Akkor már inkább a már említett redmi 7. Viszont akinek nem sürgős az még vár egy icipicit és veheti a redmi 8-at még jobb áron.

Barátnőmnek a 7-es van. A kamera nagyon jó. A kategóriájában nincs jobb kamerás telefon. Ami jobb nála, az megint csak egy xiaomi dupla áron.

Az idei évben valami elképesztő színtet lépett megint a gyártó. Eddig kamerában és hangszóróban mindig elvéreztek. Idén nem.

Amúgy aki a fenekére akar csapni a megtakaritásának az ruházzon be egy xiaomi alphara. 840e ft körül van.:D

Avatar
Dupla D
Hozzászólások: 3169
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 20:30
Kedvenc játékosaid: Guti, Carvajal
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: Dupla D » 2019. október 15., kedd 21:19

Én az SE-t nyúzom 3,5 éve. Semmi lassulás, olyan mint újkorában. Viszont nekem is az aksi az egyetlen, ami kezdi megadni magát. Már nem nagyon bírja az egy napot, cserélni fogom. Ennek volt még ideális a mérete. Az új céges Samsung A10-esem brutál nagy, lényegében semmire nem használom, mert az iPhone minden szempontból kényelmesebb.

Elvileg jövő tavasszal jöhet az SE 2 az iPhone 8 dobozában. Ha hasonlóan jól el lesz találva az ár-érték arány, mint az 1-nél, akkor majd ha ez elromlik, arra fogom cserélni, de jelenleg minden igényt 100%-ig kiszolgál.
"Louie, I think this is a beginning of beautiful friendship" - Garga Pitic.

Avatar
Steve
Hozzászólások: 8286
Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 22:53
Kedvenc játékosaid: R9, RC, Guti, Zidane, Modric, Marcelo, Bellingham
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: Steve » 2019. október 15., kedd 21:14

Kerlon írta:
kodo írta:

Ilyenkor örülök hogy almát használok és bőven elég 3 évente telefont váltanom. Nem évente...
400 ezerbol veszel atlag hasznalatra tokeletesen alkalmas androidos telefonbol 3-4et, ami 6-8 evre lefedez. Orulj az almanak. :kalapos:

Btw S10e, nagyon szeretem.

Raisenshidonak meg Mi A3, amin Android One fut és nagyon jó árérték arányú. Amúgy anya ma vett A70et és megmondta a Vodasoknak, hogyha nem adnak kedvezményt, akkor máshol vesz. 80ért hozzá vágták végül. :kalapos:
Redmi 7 is remek amúgy. A40 hardveresen gyengébb, de a Samsung szisztéma meg jobb. Ha tudod élőben nyomkodd meg őket, aztán a szimpibbet vedd.
Kerlon!Rápihenek a témára és egyszer nyitunk egy rendes Iphone vs Android vitát. Nem csak ilyen félmondatos morgolódásokat. :mrgreen:

Te úgyis mindig kapható vagy erre. :mrgreen:

Hozom magammal R24-et is, de ő most le lett nullázva a poltikai vitafórumon az offban. :D

Avatar
Kerlon
Hozzászólások: 29172
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 12:27
Kedvenc csapatod: Levante

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: Kerlon » 2019. október 15., kedd 21:06

kodo írta:
_Bushido_ írta: Többen is próbálkoztak már itt telós kérdéssel, én is megtenném.

Tavaly nyár óta használok egy Huawei P10 lite telefont. Viszont mostanában érzem rajta, hogy kb elérte a határait - főleg a kamerája. Az elmúlt hétvégén 2 koncerten is tapasztaltam, hogy a körülöttem lévő - vélhetően Samsungok köröket vernek rá. Szabadban nem készít rossz képeket, de nehezített körülmények között azért bajban van. Ebből adódik is, hogy fontos lenne a kamera tulajdonsága.

Az új (?) Samsung A50 elég drága még szerintem, de az A40es már jó áron kapható szerintem. Vélemények? Hauwei is eléggé túlárazza már a telókat, kb Samsung árakon adják, de annyit meg nem érnek. Xiaomi tapasztalatok? Azok áR/érték arányban nagyon jók, legalábbis a belső tulajdonságokra, de kamera szempontjából nem tudom...

PS:
Én is kaptam okosórát korábban, de egyszerűen nem használom ki. Felesleges szerintem. Legalábbis a többségünknek.
Ilyenkor örülök hogy almát használok és bőven elég 3 évente telefont váltanom. Nem évente...
400 ezerbol veszel atlag hasznalatra tokeletesen alkalmas androidos telefonbol 3-4et, ami 6-8 evre lefedez. Orulj az almanak. :kalapos:

Btw S10e, nagyon szeretem.

Raisenshidonak meg Mi A3, amin Android One fut és nagyon jó árérték arányú. Amúgy anya ma vett A70et és megmondta a Vodasoknak, hogyha nem adnak kedvezményt, akkor máshol vesz. 80ért hozzá vágták végül. :kalapos:
Redmi 7 is remek amúgy. A40 hardveresen gyengébb, de a Samsung szisztéma meg jobb. Ha tudod élőben nyomkodd meg őket, aztán a szimpibbet vedd.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K

Avatar
ikelemen5
Hozzászólások: 3207
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 9:06
Kedvenc játékosaid: Zidane,Guti,Modric, Kroos
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: ikelemen5 » 2019. október 15., kedd 20:42

Annyit tudok a telefonomról, hogy Samsung. :lol:
Telefonálok, smst, e-mailt írok, és whatsapp, twitter. Böngészőben 3 honlapot nézegetek, a madridom gyors. Három napot bír, ha nem telefonálok túl sokat.
Elment mellettem az idő. :x
“I don’t trust fish.They breathe water…..that’s crazy.”

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 68365
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2019. október 15., kedd 20:28

wZoLee7 írta: Nekem egy xiaomi mi9 t pro-m van, kb 2 napja :lol: szerintem egy 500 eus telóhoz képest nagyon is jó, mondjuk nekem lehet kicsit nagy, de a képernyője nagyon tetszik, maga az egész teló megjelenése fasza, gyors, erős, de majd kiderül meddig lesz ilyen jó és mikor kezd lassulni. Fogalmam sincs egyébként, hogy hol helyezkedik el ez a termék a piacon, de nagyon nem is érdekelt, kigondoltam mennyit szánok rá, aztán megkerestem azt amelyik a lehető legjobb az én árkategóriámban, felőlem a neve meg lehet akármi, csak azért nem veszek almát h a márka miatt 200-al többet fizessek :D
500 euróért legyen is jó :) közel 170k
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 8701
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: Anthony » 2019. október 15., kedd 19:58

Nekem is Xiaomi, januárban lesz 3 éves a Mi5-öm, amire én használom arra bőven jó. Nem játszok telón, szóval: Facebook, Instagram, GPS, stb. Szerintem ehhez nem kell csúcskategóriás telefon. Sajnos most már kevésbé bírja az akksi, 1 nap alig van meg, én ebben látom a legnagyobb gondot.
Legközelebb is jó eséllyel Xiaomit veszek, kb. annyi upgrade elvárásom van, hogy legyen jobb a kamerája.
Én nem vagyok hajlandó 100 ezernél többet adni egy telefonra, sőt az is már a nagyon max. ár.
Sajnos az új telók is egyre nagyobbak, a 6 felettiek kifejezetten kényelmetlenek, és nyilván az akksi időnek sem kedvez a nagy kijelző.

kierkegaard
Hozzászólások: 1817
Csatlakozott: 2018. július 17., kedd 14:59

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: kierkegaard » 2019. október 15., kedd 19:51

wZoLee7 írta: Nekem egy xiaomi mi9 t pro-m van, kb 2 napja :lol: szerintem egy 500 eus telóhoz képest nagyon is jó, mondjuk nekem lehet kicsit nagy, de a képernyője nagyon tetszik, maga az egész teló megjelenése fasza, gyors, erős, de majd kiderül meddig lesz ilyen jó és mikor kezd lassulni. Fogalmam sincs egyébként, hogy hol helyezkedik el ez a termék a piacon, de nagyon nem is érdekelt, kigondoltam mennyit szánok rá, aztán megkerestem azt amelyik a lehető legjobb az én árkategóriámban, felőlem a neve meg lehet akármi, csak azért nem veszek almát h a márka miatt 200-al többet fizessek :D
A 9t pro változat megkapta a jelenlegi legjobb snapi processzort. Árban felső közép, teljesítményben pedig mint a 200-300e ftos telefonok. Nem kell félned, hogy belassul. A 2-3 éves 3GB rammal rendelkező telefonok se lassúak a mai napig. Nyilván nem olyan sebesek mint korábban de különösebben nincs gond velük.

Az, hogy mikor kezd lassúlni, nagyjából 5-8 évvel ezelőtt volt valós alap. Mára már sokkal jobban odafigyelnek az optimalizálásra és az android se gyerekcipős.

Szerk: xiaomiban maximum annyi a probléma, hogy a miuinak eléggé agresszív a memóriakezelése. Emiatt sokan használnak valamilyen custom romot.
Persze ez engem sose érdekelt, raknak bele annyi ramot hogy ne kelljen foglalkoznom.

Ami nekem még iszonyatosan bejön az a nubia x. Eléggé jól összerakták azt a készüléket is, kár hogy csak az ázsiai piacon maradnak.:(

Avatar
wZoLee7
Hozzászólások: 15035
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
Kedvenc csapatod: REAL MADRID
Tartózkodási hely: SK

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: wZoLee7 » 2019. október 15., kedd 19:18

Nekem egy xiaomi mi9 t pro-m van, kb 2 napja :lol: szerintem egy 500 eus telóhoz képest nagyon is jó, mondjuk nekem lehet kicsit nagy, de a képernyője nagyon tetszik, maga az egész teló megjelenése fasza, gyors, erős, de majd kiderül meddig lesz ilyen jó és mikor kezd lassulni. Fogalmam sincs egyébként, hogy hol helyezkedik el ez a termék a piacon, de nagyon nem is érdekelt, kigondoltam mennyit szánok rá, aztán megkerestem azt amelyik a lehető legjobb az én árkategóriámban, felőlem a neve meg lehet akármi, csak azért nem veszek almát h a márka miatt 200-al többet fizessek :D

kierkegaard
Hozzászólások: 1817
Csatlakozott: 2018. július 17., kedd 14:59

Re: Elektronika

HozzászólásSzerző: kierkegaard » 2019. október 15., kedd 15:47

Én egy Xiaomi mi9 T telefonnal rendelkezem. Nos. Ha azt mondom, hogy ez egy kurvajó telefon, akkor még keveset is mondtam.

Eddig volt Xiaomi redmi 3, majd 4 majd 4 note. A 4 note mai napig probléma nélkül bírta. Az a telefon szintén egy mérnöki csoda volt. 2 és fél évig egy ujjamon megtudom számolni hányszor indítottam újra bug miatt.

Viszont kellett már egy nagyobb kijelzőjű telefon káva nélkül így mennie kellett. Nagyon sokat nézelődtem, fogdostam. Samsung a70-t akartam választani de végül nem nyert. Ótvar anyaghasználat, siralmas kamera (ugyan ez igaz az a10-30-50-80 meg a többire), lassú szoftveres ujjlenyomat olvasó, notch stb.

Na most mit tud a xiaomi mi 9t? 730-as snapdragon, 6gb ram, 48 mpx (ugyan az a szenzor amit a 2x drágább legújabb oneplus kapott), előlapi selfie kamera 20mpx, szintén zseniális. Fém hátlap, GG 5 amoled kijelző. NOTCH nélkül. A szoftveres ujjlenyomat-olvasó nem olyan gyors mint egy hardveres de panasz nem lehet rá. 84e ftért meglehet venni itthon. Én 78ért vettem gearbestről.
A mikrofonnal semmi gond nincs amúgy, remekül hallok mindenkit, engem is jól hallanak. Xiaomi telefonoknál a hangszóró mindig ótvar volt. Na de nem ennél.


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 16 regisztrált és 0 vendég