Kerlon írta:
Nekem az a bajom, hogy Thibaut egyetlen haszna a termete, amit eddig kizárólag csak a távoli lövéseknél láthattunk. Amint közelbe kerül valaki, akkor szinte tutira jön a kötény, láb mellé kapott gól. A termete ellenére pedig nem uralja a levegőt sem a pontrúgásoknál. Navasnál sokkal kevésbé volt ez fájó, illetve a sok 1 az 1ből, közeli szituációból sokkal, de sokkal nagyobb százalékban védett és a távoli lövéseknél sem volt elmaradva túlzóan.
Thibaut egyszerűen nem a Realba való. Egy Atletico, Chelsea, belga válogatottban sokkal előbb kijönnek az erényei, mint nálunk.
Bár meg kell adni neki az esélyt, de szerintem tavaly is ez látszott és idén is ez látszik eddig, tehát a leigazolása védhető volt, amit azóta művelünk vele meg egyelőre öngól. Navas évekig jó lett volna még, Lunin meg lett volna esélye addig felépítenie magát nálunk.
Majd ha a vedelem folyamatosan stabil lesz, akkor lehet beszelni arrol, hogy valojaban Courtois milyen kapus, milyen a formaja, stb. A Real vedelme az elmult 1 evben borzalmas volt, amator hibak tomkelege, Marcelo botranyfos formaja idorol idore, Carvajal magatartasa, boven van mit felhozni a kapusunk mellett. Nem vitatom, talan Navasszal a kapuban jobb lett volna a harmonia a vedelemmel (mivel osszeszokottabbak, ismerik egymast), de szerintem sok esetben ez a kapuskerdes tul van fujva. Tavaly kozeppalyank se nagyon volt, nem hogy vedelem, a Sevilla tavaly egy felido alatt rugott nekunk harmat, szinte atrohantak rajtunk. Ugy nehez volt teljesiteni a kapuban. Teljesen kiszolgaltatva... szedegetni ki a halobol a labdat... nem mondom hogy tokeletes a belga es sosem hibazik. De azert az eremnek ket oldala van, nem art szemugyre venni a masik oldalt is.