wZoLee7 írta:Ebben azért van ellentmondás rendesen. ZZ hozta Mandyt, mégis Marcelot fogja erőltetni, ő dönti el ki kezd, szóval ha valakinek a hibája hogy mind csere az az övé, nem az elnöké. Mit ver szét? Ez nem a fifa vagy a fm, ez a realitás. Bale a kutyának se kellett, Jamesért nem akartak fizetni, mindenkit ingyen vittek volna. Navasnak is augusztus végén jut eszébe h menne, ingyen. A fiatalokat kölcsön kellett adni, hogy játszhassanak is, Lunin kivételével ez jól is sikerült. Pérez már rég elhozott volna 1-2 kp-st ha ZZ nem mond nemet mindenkire. Az elnök hibája, hogy Pogba hozhatatlan? Én sem adnék érte 200 milliót. Ma már olvastam MBappe nevét is, ne vicceljünk, még Pogbánál is lehetetlenebb volt idén, az lesz jövőre is.Steve írta: Azért az nem semmi, hogy elszartunk több száz millió eurót.
Jöttek mindenféle csoda tehetségek.Egy részük talán focizni is tud,de kb a B keretben cserélgettünk.
Ehhez jött egy szem Hazard, aki ugyan meghízott, de látszott, hogy vele nem lesz baj.
Zidane hozta Mendyt.Fasza is.
Perez közben kitette azokat akikkel személyes, vagy anyagi gondja volt(CR,Navas). Csak éppen CR távozásával egy átlag spanyol csapattá váltunk.
Szerencsére a legnagyobb probléma, Navas most megoldva végre.![]()
![]()
Érdekes, hogy Perez legozása utàn most mi lesz. Ő épített fel egy álomszerű csapatot, végülis szét is verheti ha akarja.
Szét is verheti, ha akarja az nem= szétveri! Legalábbis az én világomban.
Nem 1-2 helyen olvastam, hogy ZZ kérte Mendyt, ha ez téves elnézést. Mendyt kipróbálta, meccs egyik legjobbja is volt?Mi a hiba ebben.
Nem érdekel, hogy ZZ, vagy Perez nem hozott embereket, de szerintem fura, hogy évek óta uaz a jóllakott, idősebb keret van és az egyetlen normális igazolás az Hazard(plusz két jó játékos távozott).Amúgy semmi előrelépés a keretben. De Zidaneozhatunk, hozhatunk még Lopetegui -féle edzőzseniket, de a keret mélysége a gond. Nincsenek motivált éhes és főleg jó kátékosok. Imádkozom, hogy 1db Hazard hozzon majd lendületet és különbséget és ne legyen többet sérült.