Szerintem jól látod és abban is biztos vagyok, hogy Regu is jól jár idén a Sevillával. Amúgy szerintem Mendy bedarálja majd Marcelot, ha marad ez a kétes helyzet nála. Attól viszont már komolyan félek, hogy ZZ nem meri a régi kedvenceket cseszegetni.Torquemada írta: Leszögezem, hogy Regu párti vagyok. Tehetség, csibészség, madridszív, minden megvan benne. Mégis úgy látom, hogy a vezetőség most jól gondolkodott.
Az a baj, hogy ZZ alatt a második számú kapitányt nem lehet kiszorítani a csapatból, függetlenül a mutatott játékától. Csak Solari merte kihagyni, akkor stabilabb is lett a csapat. Marcelo mellett jelen helyzetben Regu a kispadon porosodott volna, hacsak nincs sérülés. Lett volna egy hullámzó Marcelonk meg egy 0 kilométeres Regu, akit csak szívatnának, mert Solari embere volt (szezon végén ez történt, láttuk). Ez így nem lett volna jó. Perez ezért vett egy olyan alternatívát, akit ZZ elfogad, tehetséges, simán be is válhat. (Bár a korábbi komoly csípőproblémája miatt hatalmas kockázat.) Regu meg addig élcsapatban fejlődik. Most úgy állunk, hogy van egy Marci-Mendy pár a Marci-Regu helyett, amelyekből mindig Marci focizik, h a egészséges, plusz egy Regu talonban, ugrásra készen, folyamatos játékpercekkel máshol. Ha egyszer Marci szögre akasztja, vagy még több hülyeséget csinál és tarthatatlanná válik, akkor azonnal lesz egy bejáratott Mendy-Regu páros, amin nem rossz, nem akkor kell majd kapkodni. Plusz meglesz a kb 50-50% játékperc is, mert sajnos rohadt sérülékeny mindkettő.
Én ezt látom ebben a történetben. Nem baj, hogy megvettük a srácot.

Spanyol bajnokság
Re: Spanyol bajnokság
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- Torquemada
- Hozzászólások: 1419
- Csatlakozott: 2013. április 28., vasárnap 7:54
- Kedvenc játékosaid: Casemiro, Modric, Rüdiger, Asencio, Carvajal, Brahim D., Camavinga
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F., Honvéd FC
- Tartózkodási hely: Sz.Sz.B.
Re: Spanyol bajnokság
Leszögezem, hogy Regu párti vagyok. Tehetség, csibészség, madridszív, minden megvan benne. Mégis úgy látom, hogy a vezetőség most jól gondolkodott.
Az a baj, hogy ZZ alatt a második számú kapitányt nem lehet kiszorítani a csapatból, függetlenül a mutatott játékától. Csak Solari merte kihagyni, akkor stabilabb is lett a csapat. Marcelo mellett jelen helyzetben Regu a kispadon porosodott volna, hacsak nincs sérülés. Lett volna egy hullámzó Marcelonk meg egy 0 kilométeres Regu, akit csak szívatnának, mert Solari embere volt (szezon végén ez történt, láttuk). Ez így nem lett volna jó. Perez ezért vett egy olyan alternatívát, akit ZZ elfogad, tehetséges, simán be is válhat. (Bár a korábbi komoly csípőproblémája miatt hatalmas kockázat.) Regu meg addig élcsapatban fejlődik. Most úgy állunk, hogy van egy Marci-Mendy pár a Marci-Regu helyett, amelyekből mindig Marci focizik, h a egészséges, plusz egy Regu talonban, ugrásra készen, folyamatos játékpercekkel máshol. Ha egyszer Marci szögre akasztja, vagy még több hülyeséget csinál és tarthatatlanná válik, akkor azonnal lesz egy bejáratott Mendy-Regu páros, amin nem rossz, nem akkor kell majd kapkodni. Plusz meglesz a kb 50-50% játékperc is, mert sajnos rohadt sérülékeny mindkettő.
Én ezt látom ebben a történetben. Nem baj, hogy megvettük a srácot.
Az a baj, hogy ZZ alatt a második számú kapitányt nem lehet kiszorítani a csapatból, függetlenül a mutatott játékától. Csak Solari merte kihagyni, akkor stabilabb is lett a csapat. Marcelo mellett jelen helyzetben Regu a kispadon porosodott volna, hacsak nincs sérülés. Lett volna egy hullámzó Marcelonk meg egy 0 kilométeres Regu, akit csak szívatnának, mert Solari embere volt (szezon végén ez történt, láttuk). Ez így nem lett volna jó. Perez ezért vett egy olyan alternatívát, akit ZZ elfogad, tehetséges, simán be is válhat. (Bár a korábbi komoly csípőproblémája miatt hatalmas kockázat.) Regu meg addig élcsapatban fejlődik. Most úgy állunk, hogy van egy Marci-Mendy pár a Marci-Regu helyett, amelyekből mindig Marci focizik, h a egészséges, plusz egy Regu talonban, ugrásra készen, folyamatos játékpercekkel máshol. Ha egyszer Marci szögre akasztja, vagy még több hülyeséget csinál és tarthatatlanná válik, akkor azonnal lesz egy bejáratott Mendy-Regu páros, amin nem rossz, nem akkor kell majd kapkodni. Plusz meglesz a kb 50-50% játékperc is, mert sajnos rohadt sérülékeny mindkettő.
Én ezt látom ebben a történetben. Nem baj, hogy megvettük a srácot.
""Pff, was heißt nicht selbstverständlich? Wir haben gewonnen, fertig!" (T.Kroos)
Re: Spanyol bajnokság
.Babinho írta: Reguilón tolt egy man of the matchet góllal és golpasszal
Nem tudom felfogni ő miért volt kevés ide....
Mendy teljesítményétől függetlenül, az érte adott közel 60 millió euró kidobott pénz volt az ablakon.
Majdnem van de beek ára, vagy épp ennyi hiányzott volna Pogbahoz...
Teljesítménytől függetlenül kidobott pénz, szép.

"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
Re: Spanyol bajnokság
Reguilón tolt egy man of the matchet góllal és golpasszal 
Nem tudom felfogni ő miért volt kevés ide....
Mendy teljesítményétől függetlenül, az érte adott közel 60 millió euró kidobott pénz volt az ablakon.
Majdnem van de beek ára, vagy épp ennyi hiányzott volna Pogbahoz...

Nem tudom felfogni ő miért volt kevés ide....
Mendy teljesítményétől függetlenül, az érte adott közel 60 millió euró kidobott pénz volt az ablakon.
Majdnem van de beek ára, vagy épp ennyi hiányzott volna Pogbahoz...
- Csabi
- Hozzászólások: 10111
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 12:50
- Kedvenc játékosaid: Figo, Cristiano Ronaldo, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Felvidék
- Kapcsolat:
Re: Spanyol bajnokság
we are waiting.Martin Ødegaard had more passes attempted (57) and completed (51) in the opposite half than any other player in the 1st matchday of LaLiga

- Anthony
- Hozzászólások: 8705
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Spanyol bajnokság
Benzemát mért nem teszi ki a jobb oldalra/hamis 9-esnek? Onnan tud kevergetni, és Jovic menne centerbe?
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68375
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Spanyol bajnokság
Kezdőre sztem max a kupában van esélye.pheco írta:Gyulolom Suarezt, de azert o top csatar (volt). Ha csak megkozeliteni tudna Jovic mar jol jartunk vele.realistahuni írta:Korábban azt mondtam róla, hogy egy Suárez szint benne lehet maximum, de tisztán látszik, hogy nincs meg az a rámenősség ami a kapafogúban.
Tényleg Mariano semmivel nem rosszabb mint ez a szerb gyerek és lehet hogy pont az a 60 milla hiányzott volna egy elit kp-s igazoláshoz.
Mariano tavaly konkretan elbotlott a labdakban a par goljan kivul. Par meccset adjunk Jovicnak, ahol esetleg kezdo vagy szimplan nem 10 percre all be.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- wZoLee7
- Hozzászólások: 15048
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Spanyol bajnokság
Jovic még be sem illeszkedett, nem hogy elegendő időt kapott volna. Az előszezont nem csináltuk jól, elég sok szempontból, igazából fogalmunk sincs ki mire képes, Hazard is ide jött a hurkáival, lassú, nincs formában, de bőven tudjuk mire képes. Ezeket az igazolásokat nem tartom rossznak, nagyobb bajom van vele, hogy a castillába hoztunk két olyan arcot, akik Vinicius és LV szintjét már most tudnák hozni. Utóbbi kettőt kölcsön és eladni kellett volna, a két fiatalt meg nyomatni. Ödegaardot is itt kellett volna tartani.
Kíváncsi leszek egyébként arra, hogy a kölcsönben levő játékosaink mennyire lesznek alapemberei az ottani sikereiknek, de szerintem bőven megállják a helyüket. Ha meg így lesz, jövőre lesz egy ingyen kp-sunk, bal védőnk, jobb védőnk, és a castillasok is jöhetnek.

- pheco
- Hozzászólások: 6760
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 0:03
- Kedvenc játékosaid: Beckham, CR, Ramos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
- Tartózkodási hely: Bp.
Re: Spanyol bajnokság
Gyulolom Suarezt, de azert o top csatar (volt). Ha csak megkozeliteni tudna Jovic mar jol jartunk vele.realistahuni írta:Korábban azt mondtam róla, hogy egy Suárez szint benne lehet maximum, de tisztán látszik, hogy nincs meg az a rámenősség ami a kapafogúban.
Tényleg Mariano semmivel nem rosszabb mint ez a szerb gyerek és lehet hogy pont az a 60 milla hiányzott volna egy elit kp-s igazoláshoz.
Mariano tavaly konkretan elbotlott a labdakban a par goljan kivul. Par meccset adjunk Jovicnak, ahol esetleg kezdo vagy szimplan nem 10 percre all be.
- realistahuni
- Hozzászólások: 8039
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 10:57
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Van Nistelrooy, Modric,
- Kedvenc csapatod: Los negros
- Tartózkodási hely: Székelyföld
Re: Spanyol bajnokság
Azért van leírva mert összefoglaló videók alapján is látszik a rengeteg hiányossága, pedig a videók ugyebár mindig pozitív irányba torzítnak. Korábban azt mondtam róla, hogy egy Suárez szint benne lehet maximum, de tisztán látszik, hogy nincs meg az a rámenősség ami a kapafogúban.M1Ö írta:De ő is egyébként... Miért van már le írva? Lesznek góljai, tegyük fel "csak" 3 meccset hoz nekünk a bajnoksággba, meg mondjuk a bl-be egy kiélezett meccsen bepattan róla. Aranyat érhet, már megérte. Nem klasszis igazolásnak lett hozva.Kerlon írta: .. Jovic szerintem bukta lesz és nekem sem teljesen idevaló, de ez van.
Tényleg Mariano semmivel nem rosszabb mint ez a szerb gyerek és lehet hogy pont az a 60 milla hiányzott volna egy elit kp-s igazoláshoz.
Re: Spanyol bajnokság
Jópár meccset végigseggeltem miatta. Erre ott van Mariano, nem kellett volna kiadni 60 milliót. A nyarunk legnagyobb hibája, hogy 200 millióért vettünk 4 játékost a padra (ebből 1ez gyakorlatilag az utánpótlás csapatba) és csak 1et sikerült a kezdőbe egy 100asért. Nagy luxus 50-60 milliókért cserejátékosokat vásárolni úgy, hogy a kezdővel már évek óta gondok vannak. Talán Mendy az, akit védeni lehet, de én félek tőle, hogy nem fogja bírni a teste, a posztot viszont tavaly Regu nagyon szépen lehozta a Castillából beugorva.M1Ö írta:De ő is egyébként... Miért van már le írva? Lesznek góljai, tegyük fel "csak" 3 meccset hoz nekünk a bajnoksággba, meg mondjuk a bl-be egy kiélezett meccsen bepattan róla. Aranyat érhet, már megérte. Nem klasszis igazolásnak lett hozva.Kerlon írta: .. Jovic szerintem bukta lesz és nekem sem teljesen idevaló, de ez van.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
- Kercsó
- Hozzászólások: 4504
- Csatlakozott: 2013. április 19., péntek 12:56
- Kedvenc játékosaid: R9, Kroos, Guti, Zidane, Bellingham
Re: Spanyol bajnokság
korai bármelyik játékos vagy akár ZZ kritizálása. az előszezonból kiindulni fölösleges... sőt az első bajnokiból is. majd ha lement a pofozkodás a Sevilla-Atma-Barca trióval.
Jovic és Ferland is bőven jó lehet még, én bizakodó vagyok, főképp a franciával kapcsolatban.
Jovic és Ferland is bőven jó lehet még, én bizakodó vagyok, főképp a franciával kapcsolatban.

#whatisyourexcuse
Zinedine Zidane - When I retire I'll say, I managed Kroos.
"Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban." Benedek Tibor
Zinedine Zidane - When I retire I'll say, I managed Kroos.
"Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban." Benedek Tibor
- M1Ö
- Hozzászólások: 5841
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
- Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Spanyol bajnokság
De ő is egyébként... Miért van már le írva? Lesznek góljai, tegyük fel "csak" 3 meccset hoz nekünk a bajnoksággba, meg mondjuk a bl-be egy kiélezett meccsen bepattan róla. Aranyat érhet, már megérte. Nem klasszis igazolásnak lett hozva.Kerlon írta: .. Jovic szerintem bukta lesz és nekem sem teljesen idevaló, de ez van.
De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero
Re: Spanyol bajnokság
Szerintem meg kellett Mendy és ennek idén az volt az ára, hogy Reguilonnak kellett kölcsönbe mennie, amivel ő csak jól járhat. A Marcelo-Regu elsőre is kevésnek tűnik, reméljük a francia nem lesz vak vágányon vagy parkoló pályán, mert Marcelo nagyon kevés... Jovic szerintem bukta lesz és nekem sem teljesen idevaló, de ez van. Félix gyerek meg 126 millióért azért elég nagy lutrinak tűnt, azok mellett, hogy komoly terepen nem bizonyított. Lásd Renato Sanchez.kiserik írta:Nem először írod, hogy ezért sírnék. Ez nem igaz. Mendy helyett simán megelégedtem volna Reguval, Jovic helyett meg Felixxel. Többször is leírtam, hogy nálam Jovic semmilyen szinten nem alternatívája Karimnak, sőt Real szintén sincs. Felix viszont igen. Akár együtt Karimmal, akár egyedül tökéletes lett volna nekünk, főleg, ha még Mariano is itt marad. Ceballosért viszont nem sírok, csak Martinért.Kerlon írta:
A baj ott van, ha nem jottek volna, akkor meg azon sirsz, hogy Marcelonak nincs alternativaja, Benzeman meg alapbol. Aztan latjuk, hogy Karim felnő a feladathoz. Teljesen jol igazoltunk, de egy nyar alatt ennel tobbet nehez alkotni. Ceballost es Odegaardot nem kellett volna elengedni.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- M1Ö
- Hozzászólások: 5841
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
- Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Spanyol bajnokság
Ezt egyébként én sem értem, hogy a vett játékosok miatt van panasz. Szerintem teljesen rendben vannak, fognak még ők bizonyítani. Egyedüli hiba a kp megerősítése, de arra meg ki számíthatott előre, hogy a mit tom én 5 átigazolási listás játékosunkból 3 itt marad...
De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero
Re: Spanyol bajnokság
Nem először írod, hogy ezért sírnék. Ez nem igaz. Mendy helyett simán megelégedtem volna Reguval, Jovic helyett meg Felixxel. Többször is leírtam, hogy nálam Jovic semmilyen szinten nem alternatívája Karimnak, sőt Real szintén sincs. Felix viszont igen. Akár együtt Karimmal, akár egyedül tökéletes lett volna nekünk, főleg, ha még Mariano is itt marad. Ceballosért viszont nem sírok, csak Martinért.Kerlon írta:A baj ott van, ha nem jottek volna, akkor meg azon sirsz, hogy Marcelonak nincs alternativaja, Benzeman meg alapbol. Aztan latjuk, hogy Karim felnő a feladathoz. Teljesen jol igazoltunk, de egy nyar alatt ennel tobbet nehez alkotni. Ceballost es Odegaardot nem kellett volna elengedni.kiserik írta:
A baj ott van, hogy Felix helyett vettünk egy Jovic-Mendy kettőst, amivel szerintem egy csöppet sem lettünk előrébb (illetve én Rodrygoban sem láttam még meg a 40+ millió eurót).
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
-
- Hozzászólások: 1817
- Csatlakozott: 2018. július 17., kedd 14:59
Re: Spanyol bajnokság
Ceballos jó helyen van ott ahol. Ott legalább játszik, megkapja a szükséges szurkolói támogatást is amivel még nagyobb önbizalmat kaphat. Épp erre van most szüksége, hogy ne ragadjon meg egy inkább hátrafele passzolok játékosnak.
Zidane úgy is csak a padon hagyta volna penészedni.
Zidane úgy is csak a padon hagyta volna penészedni.
Re: Spanyol bajnokság
A baj ott van, ha nem jottek volna, akkor meg azon sirsz, hogy Marcelonak nincs alternativaja, Benzeman meg alapbol. Aztan latjuk, hogy Karim felnő a feladathoz. Teljesen jol igazoltunk, de egy nyar alatt ennel tobbet nehez alkotni. Ceballost es Odegaardot nem kellett volna elengedni.kiserik írta:A baj ott van, hogy Felix helyett vettünk egy Jovic-Mendy kettőst, amivel szerintem egy csöppet sem lettünk előrébb (illetve én Rodrygoban sem láttam még meg a 40+ millió eurót).Kerlon írta: Ez a friss balhatved, hamar raerzett az Atletico vérre.
Félix ügyes gyerek, kiforrottabb jelenleg, de az arabol egy rakat tehetseget vettunk, akik akar el is erhetik idovel a szintjet. Vinicius mondjuk nem fogja ez 100. Mar a tavaly lendulete sincs meg, acsorog a labdan. Mondjuk a beszerzesi arat szerintem sokannkifizetnek, de meg keresni is lehetne rajta.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- Anthony
- Hozzászólások: 8705
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Spanyol bajnokság
Ez így van, lassan már olyanok vagyunk, mint az olaszok. Tesszük-vesszük a sok fiatalt, 35 fős keret, aztán mindent csinálnak csak nem játszanak szerencsétlenek.Fenoo írta: Szerintem inkább az a baj, hogy úgy vettünk egy rakat fiatalt, hogy igazából nem is akarjuk őket használni. A majd lesz belőlük valami hozzáállást látom.
Ugyan ez volt a helyzet Ceballos és Llorentével is. Megvettük őket, hogy aztán az egyik általában a keretbe se kerüljön, a másik meg havonta kapott 1 meccset. Meg se próbáltuk beépíteni őket csak attól a pár alkalomtól vártuk a csodát, hogy hátha hirtelen világklasszissá változnak. Így ennek nem sok értelme van szerintem.
Legjobb példa: Lunin. Egy ilyen kapusnak játszani kéne minden héten, erre nálunk 3. számú opció lenne max, aztán kölcsönadjuk, de legalább ot sem játszik.
Re: Spanyol bajnokság
Mendy a legértelmesebb igazolásunk Kroos óta. Hiányposztra minőség, jó korban, korrekt áron. Zidanetól ez jó húzás volt.kiserik írta:
A baj ott van, hogy Felix helyett vettünk egy Jovic-Mendy kettőst, amivel szerintem egy csöppet sem lettünk előrébb (illetve én Rodrygoban sem láttam még meg a 40+ millió eurót).
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 16 regisztrált és 0 vendég