Kommentáld a híreket
Re: Kommentáld a híreket
Fogalmam sincs, hogy mi vele az elképzelése Pereznek. Látszik, hogy mennyire botrányos, mindenhonnét köpködve és boldogan küldik el. Évente kidől 3 hónapra boka/talp sérüléssel tavasszal, a fizetése horribilis, az igényei nevetségesek, ahogy a pályán tanusított viselkedése is. Vezér szerepre ebből kifolyólag soha nem volt és nem is lesz már alkalmas. Mindez ellenére idehozza majd, megkapja a magas fizetést, aztán a kutyának se fog kellene, ha besül, mint ahogy Bale sem.
Ékes példája lesz Perez elkattanásának ez a történet is, amikor a csapat egy vérbeli kkp-ra éhezik, illetve egy jobboldali középpályásra.
Zidane is kezd kiakasztani azzal, hogy nem igen változtat dolgokon, nem próbálja meg a fiataloknak nagyobb szerepet adni és a rég megbukott LV-t vagy akár Asensiot nyomatni. Azt láttuk már tavaly, sőt még ZZ előző regnálása végén is, hogy a két spanyol "támadó" kifújt és visszaesett. Most meg itt egy Vinicius, Brahim, Rodrygo, Kubo 4-es, akik fiatalos lendülettel, bíztató játékkal érkeztek meg és kaptak 20 perceket. Rodrygo még a posztján se játszott talán.
Személy szerint az se érdekelne, ha idén se nyernénk semmit se, de az újraformálódó Real Madridot láthatnám, erre kb. ugyanazt kell majd nézni, mint tavaly. Remélem a maradék 20 napban még egy De Beek vagy valaki beesik a középpályánkra, mert amúgy ez így tré, bármennyire is jöttek biztató emberek, de Hazard egy fecskeként nem fog futballt varázsolni a tavalyi megfáradt kezdőbe.

"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
Re: Kommentáld a híreket
Akkor mehet a:
---------------Courtois-------------------
---Varane-----Ramos---Militao---------
Carvajal--------------------------Marcelo
-------------Kroos--Van de Beek---------
--------------------Hazard----------------
-------------Karim--------Neymar-------

"If you don't like your destiny, don't accept it."
- Steve
- Hozzászólások: 8286
- Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 22:53
- Kedvenc játékosaid: R9, RC, Guti, Zidane, Modric, Marcelo, Bellingham
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Szerintem ennek most R24 hotdogosának sincs köze..sebydani írta:Tuti valami beépített ügynök lesz.Csabi írta: most már az as meg a marca is azt írja hogy tárgyalunk a psgvel![]()

Bár ki tudja? R24 Pogba várása csak álca volt, ahogy Perez próbálkozásai is, csak hogy a hőn áhított Neymar (Sonic aki szereti a becézgetéseket csak Nejmi) érkezzen.

Re: Kommentáld a híreket
Ha valahogy sikerülne Balet belerakni az üzletbe vagy a bayernbe benyomni, és Van de Beek is érkezik akkor azért pofás lenne a nyár.
De továbbra sem örülök ha jön
De továbbra sem örülök ha jön
- sebydani
- Hozzászólások: 10399
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 11:02
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Zidane, Modric, Bellingham
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Eagles
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Kommentáld a híreket
Tuti valami beépített ügynök lesz.Csabi írta: most már az as meg a marca is azt írja hogy tárgyalunk a psgvel

"A Barcelona történelme, amely az elmúlt 10 évből áll, soha nem lesz egyenlő a Real Madridéval.”- Álvaro Arbeloa
- Csabi
- Hozzászólások: 10111
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 12:50
- Kedvenc játékosaid: Figo, Cristiano Ronaldo, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Felvidék
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
most már az as meg a marca is azt írja hogy tárgyalunk a psgvel
- haszi
- Hozzászólások: 252
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 20:01
- Kedvenc játékosaid: Roberto Carlos, Ronaldo, Marcelo, C.Ronaldo, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Farkaslaka, Székelyföld
Re: Kommentáld a híreket
A Bernabeu építésével/újításával most, hogy állnak? Vagy egyáltalán lett neki kezdve?Hivatalos a Levante elleni bajnoki meccs időpontja

- Torquemada
- Hozzászólások: 1418
- Csatlakozott: 2013. április 28., vasárnap 7:54
- Kedvenc játékosaid: Casemiro, Modric, Rüdiger, Asencio, Carvajal, Brahim D., Camavinga
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F., Honvéd FC
- Tartózkodási hely: Sz.Sz.B.
Re: Kommentáld a híreket
Azelőtt nem lehet kérdés, aki a 90es évek zenéit ismeri...
Akkor videoklipekben láttam, most meg Real mezben.

""Pff, was heißt nicht selbstverständlich? Wir haben gewonnen, fertig!" (T.Kroos)
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Ki az utóbbi?Torquemada írta:11, 17, 22, 24 felőlem kiadható lehet. Nemhogy újaknak lenne hely, de a kaput nagyszerűen érző Vini és Captain Hollywood is kijöhetnének a Csatillás számozásból.Fenoo írta: És ha igazolunk a középpályára ő kinek a mezszámát fogja megkapni?

Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Torquemada
- Hozzászólások: 1418
- Csatlakozott: 2013. április 28., vasárnap 7:54
- Kedvenc játékosaid: Casemiro, Modric, Rüdiger, Asencio, Carvajal, Brahim D., Camavinga
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F., Honvéd FC
- Tartózkodási hely: Sz.Sz.B.
Re: Kommentáld a híreket
11, 17, 22, 24 felőlem kiadható lehet. Nemhogy újaknak lenne hely, de a kaput nagyszerűen érző Vini és Captain Hollywood is kijöhetnének a Csatillás számozásból.Fenoo írta: És ha igazolunk a középpályára ő kinek a mezszámát fogja megkapni?
""Pff, was heißt nicht selbstverständlich? Wir haben gewonnen, fertig!" (T.Kroos)
Re: Kommentáld a híreket
LV meg Bale is sorban állhatna a kilépő kártyájávalRealista24 írta:Mariano.Fenoo írta:
És ha igazolunk a középpályára ő kinek a mezszámát fogja megkapni?![]()
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Mariano.Fenoo írta:Realista24 írta:
Majd eladjuk Jamest, aztan megkapja.
És ha igazolunk a középpályára ő kinek a mezszámát fogja megkapni?![]()
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: Kommentáld a híreket
Én előbb küldeném még mindig Viniciust. Brahim, Kubo és Rodrygo meg a backupok. Vinit meg nyomja valami kis csapat, ami a csövön kifér. Vinin látom azt, hogy neki az kell, hogy elkapja a fonalat, a többiek sokkal inkább tudatosak, mint ő. Ő ösztönből darál, de ott rá kell érezni, hogy is megy az. Egyelőre 5-10 méterrel fölé mellé.Galacticos írta: Kubo meg megy kolcsonbe?
Szerintem azert a 3. Osztalynal jobb csapatba kene mennie.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
-
- Hozzászólások: 1232
- Csatlakozott: 2019. február 17., vasárnap 14:21
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Realista24 írta:Majd eladjuk Jamest, aztan megkapja.kodo írta: Oke Csabi, de akkor nem kene Vininek 25 alatti mezszam?
Innen indult az en gondolatmenetem.
És ha igazolunk a középpályára ő kinek a mezszámát fogja megkapni?

- Galacticos
- Hozzászólások: 8003
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58
Re: Kommentáld a híreket
Kubo meg megy kolcsonbe?
Szerintem azert a 3. Osztalynal jobb csapatba kene mennie.
Szerintem azert a 3. Osztalynal jobb csapatba kene mennie.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Majd eladjuk Jamest, aztan megkapja.kodo írta: Oke Csabi, de akkor nem kene Vininek 25 alatti mezszam?
Innen indult az en gondolatmenetem.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: Kommentáld a híreket
Oke Csabi, de akkor nem kene Vininek 25 alatti mezszam?
Innen indult az en gondolatmenetem.
Innen indult az en gondolatmenetem.
- Csabi
- Hozzászólások: 10111
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 12:50
- Kedvenc játékosaid: Figo, Cristiano Ronaldo, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Felvidék
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
vini soha nem volt, hogy castillában lenne. rodrygo és kubó voltak. valverde ezen nem változtat. csak annyit, hogy így rodrygo játszhat majd néha.Kerlon írta:Eddig is úgy volt, hogy mind3 fiatal a Castillába lesz nevezve.kodo írta: Most akkor Vini megis Castillas lesz?
Re: Kommentáld a híreket
Vini, Militao, Valverde voltak a non eusok, ebbol Valverde megkapta, igy maradt egy hely? Vagy ez a kvota a Castillasokra is ervenyes? Nem ugy volt hogy azert nevezzuk oda, hogy ne szamitson non eusnak?Kerlon írta:
Eddig is úgy volt, hogy mind3 fiatal a Castillába lesz nevezve.
Re: Kommentáld a híreket
Eddig is úgy volt, hogy mind3 fiatal a Castillába lesz nevezve.kodo írta: Most akkor Vini megis Castillas lesz?
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 12 regisztrált és 0 vendég