Xavi meg Iniesta se indult be lyukakba, meg nem értek fel a 16oson belülre és gólokat se lőttek, csak képesek voltak megtalálni a lyukakat, amit az elől mozgó játékosok nyitottak nekik vagy a felfutó szélsővédők. Erre Kroos meg Modric is képes, csak nekünk nincs meg az a sablon, amire támaszkodni lehet és nem volt olyan támadónk CR-t leszámítva, akik képesek voltak megmenteni a csapat seggét, ha álló focira került a sor. Nálunk jöttek az ívelgetések reggeltől-estig, aztán lehetett bízni benne, hogy Cr villan vagy Marcelo egyedül lebutít 2-3 játékost a balszélen.Kroos a büdös életben nem lesz az. irányít, forgat járatja a labdát. mindig is Modric volt az extra a kp-n. az is szép dolog hogy Hazard meg Vini húzza a váratlant de a kp nélkül ez édeskevés lesz. beindulások jók lennének de akkor megint ott vagyunk hogy Kroos nem ér fel, Eriksen döglassú, van de Beek meg vékony egy Realba erre. meg ha ez kell akkor már itt van Isco és Ceba akiknek konkrétan ez lenne a játékuk.
Barszáéknál ezért működött a tiki-taka, mert hiába van nálad a labda 80-20-ban, ha betömörülő ellenfél ellen nincs futás, beindulás, meg elmozgás elől, és nincs, aki megnyerje a párharcokat az ellenfél 20-25 méterén vagy húzzon egy váratlant. Korábban volt Neymar Dinho, Messi, Eto, prime Suarez nem is volt sok gondjuk a góllövéssel. Mostanra meg Messi maradt és a hajukra kenhetik a labdajáratást.
Ugyanez volt a Spanyol válogatottal, korábban volt egy prime D. Silva meg Villa, akikkel nem volt nehéz gólokat rúgni, később már Fabregas volt a hamis 9-es, mert nem volt csatár meg Inesta volt a balszélső, aztán nyögvenyelős, nézhetetlen 1-0-ás meccsekkel nyertek világversenyt. Most meg a tiki-taka maradt, csak előre D. Costa meg Morata van, szélre meg Asensio meg Isco. Nem véletlen, hogy lebőgtek mindenhol. A labda náluk van a végterméket meg nem szállítja senki.
Nálunk is volt tavaly eleget a labda, de nézhetetlen álló foci volt, amíg nem jött Vini. Ha Zizou képes lesz felépíteni egy olyan focit, és orrvérzésig gyakorolni a sémákat, ahol nem lesz rest futni a csapat, és képes lesz megoldani, hogy legyen területe 1-1-ezni Hazardnak, Vininek meg a többinek és/vagy a felfutó szélső hátvédeknek, akkor ezzel a fiatal támadóegységgel lehet esélyünk. Ha viszont megint, majd ívelgetés megy és az elképzelés nélküli passzolgatás, aztán várjuk, hogy valaki random villanjon, akkor baszhatjuk, mert a világklasszisaink kiöregedtek, a 0 km-es fiataloktól meg senki ne várja el, hogy cipelje a hátán a világ legnagyobb klubját.