Amit tudott azt kihozta, amit lehetett volna azt szerintem nem.Szerintem amit tudott, kihozott a jelenlegi csapatból.

HozzászólásSzerző: ateeemadrid » 2019. március 10., vasárnap 18:40
Amit tudott azt kihozta, amit lehetett volna azt szerintem nem.Szerintem amit tudott, kihozott a jelenlegi csapatból.
HozzászólásSzerző: rashidm » 2019. március 10., vasárnap 18:37
Kicsit ellentmondásnak érzem ezt. Nem jobb JLO-nál, de Jlo szinte nem is játszatta a két úriembert. Szerintem amit tudott, kihozott a jelenlegi csapatból.ateeemadrid írta: Bár köztudott, hogy wxyz sok faszságot ír, de a Solarit védőket sem értem, egy néhány jómeccses szérián kívül semmit nem adott a csapatnak, JLo-hoz képest sem mondanám nagy előrelépésnek, vele szemben pedig sokkal kevésbé volt elnéző a társaság.
Én sem azt mondom, hogy őt kell elővenni, mint bűnak, de a vak is látja, hogy egy teljesen középszerű edző, kb. 0 elképzeléssel. Reguilón és Vini játszatása kb. az össz pozitívum, amit meg lehet említeni vele kapcsolatban, de sanszos, hogy ezt bármelyik edző ugyanúgy meglépte volna.
HozzászólásSzerző: ateeemadrid » 2019. március 10., vasárnap 18:34
HozzászólásSzerző: ToniKroos » 2019. március 10., vasárnap 18:31
Amúgy ezt adom. Én csak a Bl-ben figyelem Bappet és ott engem továbbra sem győzött meg. Viniciusnál folyton mondjátok, hogy sokszor esetlen,meg elhagyja a labdát, hát én most ugyan ezt láttam nála is. Elhagyja, kivezeti, elesik benne.wxyz írta: Amúgy a visszavágón még több olyan hibája volt amit u6osok állítólag rendre könnyedén megoldanak.
HozzászólásSzerző: wxyz » 2019. március 10., vasárnap 18:26
HozzászólásSzerző: kiserik » 2019. március 10., vasárnap 18:12
Mert Casemiro ""védekezése"", Karim balfaszkodása, Carvajal ámokfutása, Varane és Bale kapufája mind mind Solari hibája. Csak ezért.ziro4vr írta: Mondjuk az nem tudom miért az edző hibája, hogy két ajándék gólt adott Kehrer meg Buffon, ileltve hogy a végén az a balfék kezezés becsúszik.
Tuchel jól összerakta a csapatot, nem rajta múlt. Taktikailag jó a PSG. Emberileg nem, ott mondjuk lehet tényleg csak egy ZZ tudna segíteni a jelenlegi mezőnyből.
HozzászólásSzerző: wxyz » 2019. március 10., vasárnap 17:58
Ez engem nem foglalkoztat. Nincs is köze a témához.Realista24 írta:Én meg három tehetségesebb csatárt kértem.wxyz írta: Ezt reagáltam, azt reagáltam. Írj már valami hibát tőle, ne mellébeszéljél.
HozzászólásSzerző: ziro4vr » 2019. március 10., vasárnap 17:44
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2019. március 10., vasárnap 17:44
Én meg három tehetségesebb csatárt kértem.wxyz írta: Ezt reagáltam, azt reagáltam. Írj már valami hibát tőle, ne mellébeszéljél.
HozzászólásSzerző: wxyz » 2019. március 10., vasárnap 17:41
HozzászólásSzerző: Süti » 2019. március 10., vasárnap 17:25
HozzászólásSzerző: ___Samy___ » 2019. március 10., vasárnap 17:24
HozzászólásSzerző: wxyz » 2019. március 10., vasárnap 17:13
Persze, hogy igazam van.Süti írta: Szóval idegenben megverni a MU-t az edző érdeme, de otthon kikapni tőlük, úgy hogy egy már zsebben lévő francia bajnokságban kellett felkészülni rá, míg a MU darálóban van folymatosan a PL-ben, arről az edző abszolút nem tehet. Abszolút igazad van.
HozzászólásSzerző: Fenoo » 2019. március 10., vasárnap 17:00
HozzászólásSzerző: Süti » 2019. március 10., vasárnap 16:54
HozzászólásSzerző: wxyz » 2019. március 10., vasárnap 16:32
HozzászólásSzerző: BBeno » 2019. március 10., vasárnap 16:29
ok.Én is Buffont játszatnám, Areola még rosszabb.
HozzászólásSzerző: wxyz » 2019. március 10., vasárnap 16:27
Ez nem igaz. Mbappe és Hazard, ez megy mindig. Hülye Perez nem vette meg őket. Velük a tripláért mennénk. A csapatnak az a baja, hogy ők nincsenek itt, az edző nem hibás.pheco írta: Nagyon unalmas vagy ezekkel a szandekos hergelesekkel. 10-bol 9 temaban szembemesz a forummal, de biztos te vagy az okos. Nyilvan senki nem mondja, hogy Bappe egyedul megnyer nekunk mindent, de messze o a legtehetsegesebb tamado es egy jo csapattal mogotte nagyon sokat nyernenk a leigazolasaval.
HozzászólásSzerző: Csabi » 2019. március 10., vasárnap 16:22
hagyd, ő ezt nem érti.pheco írta:Nagyon unalmas vagy ezekkel a szandekos hergelesekkel. 10-bol 9 temaban szembemesz a forummal, de biztos te vagy az okos. Nyilvan senki nem mondja, hogy Bappe egyedul megnyer nekunk mindent, de messze o a legtehetsegesebb tamado es egy jo csapattal mogotte nagyon sokat nyernenk a leigazolasaval.wxyz írta: Arról nem az edző tehet, hogy a kiégett Buffon bénázik, vagy hogy a kiválaszott Mbappe aki majd elhozza nekünk a BLt és a bajnoki címeket, a legjobb esetben egy átlagos szintű befejező.
HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2019. március 10., vasárnap 16:03
Jelenlévő fórumozók: 23 regisztrált és 0 vendég
© 2011-2022 Madridom.hu | Médiaajánlat | Adatvédelem